Menü
 
 
RBR Linkek
 
Hirdetés

           

 
 
Beszámoló az 5. Magyar RBR Bajnokság Díjkiosztójáró

Idén is megrendezésre került a Magyar RBR Bajnokság díjátadója, mely hagyományaihoz híven a bajnokság méltó lezárásaként az abszolút bajnoki dobogósok mellett az egyes kategóriák dobogósait jutalmazza és ünnepli.

A rendezvénynek a Salgó Hotel adott otthont 2009.10.03-án, ahol az RBR és rally rajongók népes tábora vonult fel. A rendezvény megnyitását követően a díjak átadásával folytatódott a program, ahol az R-Glass Hungary által készített trófeákat Turi Tamás és Gerecsér Tibor adta át a virtuális rally kiválóságainak. A serlegeken kívül a legjobb független versenyzőket ismét értékes tárgynyereményekkel jutalmazta a Logitech Magyarország.

Ezek után feszült tekintetek merednek a rallysimfans plugin atyjára Deák Szabolcsra (Falcon), aki magyarázatot adva a plugin fejlesztésének szünetelésére egy nagy dobással készült a társaságot meglepni. Bejelentette saját rally szimulátor programjának készülését, sőt a rendezvényre egy működő demo példányt is hozott magával, amelyet ki lehetett próbálni az egyik play seat-ben. A Thor (The open road) névre hallgató rally szimulátor publikus használatba adása ugyan még várattat magára, de a jelenlévők betekintést nyerhettek a jövő fejlesztési irányaiba és a rallysimfans céljaiba, mellyel új lendületet kívánunk adni a rally rajongók vezetési lázának.

A díjátadások sora azonban itt nem ért véget, az ERC (Európa Bajnokság) díjátadója következett, ahol abszolút és kategória győztesek kerültek kitüntetésre.

Az ebédet követően a megkezdődött a szórakozás és a rallyzás. A rallyra vágyók két lehetőség között választhattak: az egyik play seat-ben a Thor demot próbálhatták ki egy G25 társaságában, míg akik a megszokott RBR érzést hajszolták a másik play seat-ben a Logitech új üdvösségét a G27-es kormányát használva tehették próbára saját és az újdonsült csúcs kormány képességeit. A játék és szórakozás természetesen a késő éjszakába nyúlt, ami természetesnek vehető egy ilyen rendezvényen.



  További hírek:

Beszámoló az 5. Magyar RBR Bajnokság Díjkiosztójáró
  Nagy Sebi
2009.10.05  
 
Hírek
 
RBR Csapatok
 
 webmaster