MRRTE rali túra bajnokság

Szinvonalas bajnokságok gyüjteménye

Moderátor: Moderátor

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 szomb. máj. 03 16:35

KanyarGo írta:Siralmasan szarul mentem ezen az első fordulón, nagyon szégyen időket mentem pedig próbáltam óvatosan menni az első Pribram-ig ahol a jó aszfaltos setuppal a murvás részen egy kis kövön felakadt az eleje és C4H-znom kellet ott felidegesitettem magam, kezdhettem ledolgozni Kezifekes Lacival való hátrányom ami aztán sikerült 3 szakasz után de mindegy mert teljesen szar voltam, az utolsó Sorica az jólett a többi pályán a PB-m megse tudtam közelíteni
simivideo meg teljesen foghatatlan még ha normálisan mentem volna akkor is, jó billentyűzettel nemis fogom felvenni a versenyt egy G25-ös pilóta ellen de azért ez brutális h ilyen tempónál nemtudja eldobni se
na mindegy :respect:

Együtt érzek :D Én egy szezonra valót buktam, szint billel megyek, de ez volt az utolsó verseny,a 2. fordulóra kormányos irányításra készülök, ami persze rosszabb lesz, mint az eddigi billes lehet, de majd fejlődök. :D Ez nem g25, de azért bízom benne, hogy ha már be lesz gyakorolva, jobb lesz kormánnyal. :)

Avatar
NyilasM
[HFRT] Tag
Hozzászólások: 13954
Csatlakozott: 2005 szer. aug. 10 19:33
Tartózkodási hely: Gyöngyössolymos
Kapcsolat:

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: NyilasM » 2014 szomb. máj. 03 16:50

Loczi Kristof írta: De pl. kilométer alapján is könnyen kikereshető...
:up: igazad van... :omg:
HFRT Team

Avatar
Szabo Zoltan
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 7846
Csatlakozott: 2007 csüt. nov. 22 09:41
Tartózkodási hely: Szombathely

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Szabo Zoltan » 2014 szomb. máj. 03 17:57

Én is most néztem meg, de azért van 3-4 ugyanolyan hosszú szakasz :)
Szabó Zéé

Rekasi Janos
RBR Fan
Hozzászólások: 177
Csatlakozott: 2010 szomb. júl. 31 09:31
Tartózkodási hely: B. A. Z.

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Rekasi Janos » 2014 vas. máj. 04 10:25

lisztes100 írta:Csak szólók ha megnézem az eredményeket akkor az A6-os kategóriát nem mutatja....
lacka6 írta: Elvileg rendben van, de a biztonság kedvéért mindenki ellenőrizze a bajnokságon belül a pozícióját.
Nálam még mindig jelen van a hiba, a végeredményt mutatja, de a szakaszokon ha lépkedek akkor nem. :confused2:

Avatar
lacka6
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 4278
Csatlakozott: 2006 csüt. ápr. 27 23:54
Tartózkodási hely: Kincsesbánya
Kapcsolat:

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: lacka6 » 2014 vas. máj. 04 14:01

Rekasi Janos írta:
Nálam még mindig jelen van a hiba, a végeredményt mutatja, de a szakaszokon ha lépkedek akkor nem. :confused2:
Upss :)
Most már rendbe van a végeredménynél, a szakaszoknál és a kiesettek közt is.
-----------------------

9.Kincses kupa

viewtopic.php?f=37&t=1436
-----------------------

Rekasi Janos
RBR Fan
Hozzászólások: 177
Csatlakozott: 2010 szomb. júl. 31 09:31
Tartózkodási hely: B. A. Z.

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Rekasi Janos » 2014 vas. máj. 04 16:15

lacka6 írta:
Rekasi Janos írta:
Nálam még mindig jelen van a hiba, a végeredményt mutatja, de a szakaszokon ha lépkedek akkor nem. :confused2:
Upss :)
Most már rendbe van a végeredménynél, a szakaszoknál és a kiesettek közt is.
:respect: :respect:

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 vas. máj. 04 19:24

NyilasM írta:...valaki írta commentként hogy a soricán majd támad......
A szakasz neveket honnan tudja??? :think: (mondjunk én nem facebookozok ha onnan :rolleyes: de azért nyugodtan belehetne tenni az értesítő mailba is. :rolleyes: ...)
Elnézést, majd legközelebb kiírom a rendes szakaszneveket is a mailbe. :)

Avatar
NyilasM
[HFRT] Tag
Hozzászólások: 13954
Csatlakozott: 2005 szer. aug. 10 19:33
Tartózkodási hely: Gyöngyössolymos
Kapcsolat:

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: NyilasM » 2014 vas. máj. 04 19:55

gyaziri írta:
NyilasM írta:...valaki írta commentként hogy a soricán majd támad......
A szakasz neveket honnan tudja??? :think: (mondjunk én nem facebookozok ha onnan :rolleyes: de azért nyugodtan belehetne tenni az értesítő mailba is. :rolleyes: ...)
Elnézést, majd legközelebb kiírom a rendes szakaszneveket is a mailbe. :)
:reszeg: :reszeg: :reszeg:
HFRT Team

Avatar
Loczi Kristof
RBR Fan
Hozzászólások: 131
Csatlakozott: 2010 csüt. aug. 05 17:14
Tartózkodási hely: B-A-Z megye

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Loczi Kristof » 2014 vas. máj. 04 21:03

Eseménydús egy versenyen vagyok túl.
Volt itt minden: pörgés-forgás, borulás, tolatás, néha egy kis nézőknek autózás :D
3 szakaszt is félgázzal kellett teljesítenem hogy kibírja a motor. Ezek után örülök hogy végül sikerült célba érni. :)

Avatar
huntertaylorTRT
RBR Fan
Hozzászólások: 431
Csatlakozott: 2011 kedd máj. 24 11:47
Tartózkodási hely: Győr - Budapest
Kapcsolat:

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: huntertaylorTRT » 2014 vas. máj. 04 23:34

Én nem tudtam mi milyen szakasz, de leküldtem az egészet egyben a kis Clioval mivel a garázsban lévő Megane Kit-Car még nem homológ :)

Kicsit meglepődtem az 5. gyors után. Itt néztem először az abszolútot és a 3. helyen álltam. Következő gyorson (pribram) sikerült is beesnem egy nézőbe, és innen kb esélytelen lett az abszolút dobogó. Ezt követően úgy döntöttem nézi a hóhér az eredményeket, nyomjuk. Nem tudom honnan jött ilyen tempó, de mindenhol sikerült centisen menni, pont annyira lóbálni a kocsi seggét, hogy ne legyen sok és mindenhol tempón jöjjünk ki. Abszolút 4. helyen állunk most és várjuk a további érkezőket. :)
Nagy meglepetés számunkra az eredmény, de reméljük nem lesz példa nélküli! :)
Szabó Zoltán JR
Taylor Racing Team
Kép
F7R Inside!!! :D

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 hétf. máj. 05 13:54

Loczi Kristof írta:Eseménydús egy versenyen vagyok túl.
Volt itt minden: pörgés-forgás, borulás, tolatás, néha egy kis nézőknek autózás :D
3 szakaszt is félgázzal kellett teljesítenem hogy kibírja a motor. Ezek után örülök hogy végül sikerült célba érni. :)
:D :D :D Te nem elnézted a topicot :D :D :D Ennyi akció után, és még első helyen?! Mit csináltál a maradék gyorsokon, ahol nem volt akció, átrepülted a pályát? :D

Gratula!!! :)

Avatar
Loczi Kristof
RBR Fan
Hozzászólások: 131
Csatlakozott: 2010 csüt. aug. 05 17:14
Tartózkodási hely: B-A-Z megye

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Loczi Kristof » 2014 hétf. máj. 05 14:58

gyaziri írta:
Loczi Kristof írta:Eseménydús egy versenyen vagyok túl.
Volt itt minden: pörgés-forgás, borulás, tolatás, néha egy kis nézőknek autózás :D
3 szakaszt is félgázzal kellett teljesítenem hogy kibírja a motor. Ezek után örülök hogy végül sikerült célba érni. :)
:D :D :D Te nem elnézted a topicot :D :D :D Ennyi akció után, és még első helyen?! Mit csináltál a maradék gyorsokon, ahol nem volt akció, átrepülted a pályát? :D

Gratula!!! :)
Köszi!
Azért amikor épp nem hibáztam, próbáltam tempót menni :D

Visszajátszásokból egyébként mennyi mehet? :)

Avatar
Laszlo LENART
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 5167
Csatlakozott: 2010 szer. ápr. 21 19:35
Tartózkodási hely: Miskolc, Észak - Kilián

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Laszlo LENART » 2014 hétf. máj. 05 15:13

huntertaylorTRT írta:Én nem tudtam mi milyen szakasz, de leküldtem az egészet egyben a kis Clioval mivel a garázsban lévő Megane Kit-Car még nem homológ :)

Kicsit meglepődtem az 5. gyors után. Itt néztem először az abszolútot és a 3. helyen álltam. Következő gyorson (pribram) sikerült is beesnem egy nézőbe, és innen kb esélytelen lett az abszolút dobogó. Ezt követően úgy döntöttem nézi a hóhér az eredményeket, nyomjuk. Nem tudom honnan jött ilyen tempó, de mindenhol sikerült centisen menni, pont annyira lóbálni a kocsi seggét, hogy ne legyen sok és mindenhol tempón jöjjünk ki. Abszolút 4. helyen állunk most és várjuk a további érkezőket. :)
Nagy meglepetés számunkra az eredmény, de reméljük nem lesz példa nélküli! :)
:eek: de odapörköltél annak a kilónak :respect: Gratulálok :up:
Super-man ASE
SRC -> https://sites.google.com/site/sprintrallycup/hirek


facebook.com/VinyoDekor

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 hétf. máj. 05 15:15

Loczi Kristof írta:
gyaziri írta:
Loczi Kristof írta:Eseménydús egy versenyen vagyok túl.
Volt itt minden: pörgés-forgás, borulás, tolatás, néha egy kis nézőknek autózás :D
3 szakaszt is félgázzal kellett teljesítenem hogy kibírja a motor. Ezek után örülök hogy végül sikerült célba érni. :)
:D :D :D Te nem elnézted a topicot :D :D :D Ennyi akció után, és még első helyen?! Mit csináltál a maradék gyorsokon, ahol nem volt akció, átrepülted a pályát? :D

Gratula!!! :)
Köszi!
Azért amikor épp nem hibáztam, próbáltam tempót menni :D

Visszajátszásokból egyébként mennyi mehet? :)
Az összeset át kell küldened, hisz pontszerző leszel valszeg :D :P

Avatar
Loczi Kristof
RBR Fan
Hozzászólások: 131
Csatlakozott: 2010 csüt. aug. 05 17:14
Tartózkodási hely: B-A-Z megye

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Loczi Kristof » 2014 hétf. máj. 05 15:22

gyaziri írta:Az összeset át kell küldened, hisz pontszerző leszel valszeg :D :P
:omg: :omg: :omg:
Igaz! :D

Avatar
huntertaylorTRT
RBR Fan
Hozzászólások: 431
Csatlakozott: 2011 kedd máj. 24 11:47
Tartózkodási hely: Győr - Budapest
Kapcsolat:

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: huntertaylorTRT » 2014 hétf. máj. 05 16:02

Targo írta:
huntertaylorTRT írta:Én nem tudtam mi milyen szakasz, de leküldtem az egészet egyben a kis Clioval mivel a garázsban lévő Megane Kit-Car még nem homológ :)

Kicsit meglepődtem az 5. gyors után. Itt néztem először az abszolútot és a 3. helyen álltam. Következő gyorson (pribram) sikerült is beesnem egy nézőbe, és innen kb esélytelen lett az abszolút dobogó. Ezt követően úgy döntöttem nézi a hóhér az eredményeket, nyomjuk. Nem tudom honnan jött ilyen tempó, de mindenhol sikerült centisen menni, pont annyira lóbálni a kocsi seggét, hogy ne legyen sok és mindenhol tempón jöjjünk ki. Abszolút 4. helyen állunk most és várjuk a további érkezőket. :)
Nagy meglepetés számunkra az eredmény, de reméljük nem lesz példa nélküli! :)
:eek: de odapörköltél annak a kilónak :respect: Gratulálok :up:

Köszi Targo! :) Azért te is nagyot mentél a Pögóval, nekem A7-el még csoda ha végigérek egyáltalán :D
Szabó Zoltán JR
Taylor Racing Team
Kép
F7R Inside!!! :D

mr.bean
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 591
Csatlakozott: 2007 csüt. dec. 13 20:06
Tartózkodási hely: Szirmabesenyő

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: mr.bean » 2014 hétf. máj. 05 20:36

huntertaylorTRT írta:
Targo írta:
huntertaylorTRT írta:Én nem tudtam mi milyen szakasz, de leküldtem az egészet egyben a kis Clioval mivel a garázsban lévő Megane Kit-Car még nem homológ :)

Kicsit meglepődtem az 5. gyors után. Itt néztem először az abszolútot és a 3. helyen álltam. Következő gyorson (pribram) sikerült is beesnem egy nézőbe, és innen kb esélytelen lett az abszolút dobogó. Ezt követően úgy döntöttem nézi a hóhér az eredményeket, nyomjuk. Nem tudom honnan jött ilyen tempó, de mindenhol sikerült centisen menni, pont annyira lóbálni a kocsi seggét, hogy ne legyen sok és mindenhol tempón jöjjünk ki. Abszolút 4. helyen állunk most és várjuk a további érkezőket. :)
Nagy meglepetés számunkra az eredmény, de reméljük nem lesz példa nélküli! :)
:eek: de odapörköltél annak a kilónak :respect: Gratulálok :up:

Köszi Targo! :) Azért te is nagyot mentél a Pögóval, nekem A7-el még csoda ha végigérek egyáltalán :D
Na majd én eldöntöm a vitát!

Mindketten elmeroggyantak vagytok :D Gratula am Zoli jól elpicsáztál :D

Avatar
Szabo Zoltan
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 7846
Csatlakozott: 2007 csüt. nov. 22 09:41
Tartózkodási hely: Szombathely

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Szabo Zoltan » 2014 hétf. máj. 05 21:59

Benn. Jó volt megint kaparni :) Igaz ami volt dobálós set (azt én készítettem) semmit sem ért, mert csak borulgattam, így a kemény francia settel indultam el. Volt kaland bőven, de a Sorica-kért kár, nem ismertem őket (ahogy az első pályát sem). No mindegy... Majd legközelebb...

Gratula!!!
Szabó Zéé

Avatar
zsota
RBR Fan
Hozzászólások: 97
Csatlakozott: 2012 csüt. feb. 02 12:16
Tartózkodási hely: Budaörs

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: zsota » 2014 kedd máj. 06 16:53

Célban! :cool2:

Imádom az aszfaltot na + nagyon jó pályák lettek összeválogatva. :up:
De hát a Salgó Rallye az az életben is az egyik legjobb rallye, én még emlékszem a 90-es években 1 kisterenyei körgyorson több 10 ezer ember volt kint és az egyenesben nyílt szét a tömeg amikor jött az autó mint a régi wb felvételeken. :D
Az az igazság, hogy már 1 jó ideje csak turbós autóval mentem és most ölég nehéz visszaszokni a szívó motorra, 2. nap peklo-n volt is 1 kis nézeteltérésem 1 betonoszloppal, megforgatott és bedobott az árokba, önerőből nem tudtam kijönni, úgyhogy a nézőknek kiabáltam, hogy toljanak ki. :D
Ezt leszámítva élveztem, Kristófnak és Petinek gratula, az s2000-ből pedig Rolandnak elismerésem, + persze minden célbaérőnek! :up:

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 kedd máj. 06 18:22

Sziasztok, szép napot mindenkinek és üdv a célban! :)

Az alábbi képeken aki látja a nevét, annak kötelező elküldenie a repijét az mrrte@freemail.hu email címre, vagy pedig itt facebookon egy rar fájlban az összes gyors repijét!

Aki szerepelni akar a videóban, annak a rajtszámozott, fellogózott skinjével együtt várom a repijét!

Aki bukott, és nincs rajta a listákon, vagy csak szeretne benne lenni az összefoglalóban, az is küldje el a repijét, bukás vagy összefoglaló címmel!

A kötelező repiket e hét péntekig várom!!! Akié nem érkezik meg, az hátrébb sorolásra számíthat. :(
A szabályzatban nem tüntettem fel az időbüntetést, most ezt itt pótolom, és oda is beírom. A szándékos kanyar átvágásért (nincs egy kerék sem az úton), 1 perc időbüntetés jár, ismételt szándékos kanyarátvágásért 3 perc időbüntetés jár!
Csatolmányok
helyezettek A7.PNG
A7 es helyezettek, akinek kell küldenia repiket...
helyezettek A7.PNG (7.89 KiB) Megtekintve 5042 alkalommal
helyezettek A6.PNG
A6 os helyezettek, akinek kell küldeni a repiket...
helyezettek 1.PNG
Abszolut helyezettek, akinek kell küldenia repiket...
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára gyaziri 2014 kedd máj. 06 18:34-kor.

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 kedd máj. 06 18:25

Felhívás folytatása
Csatolmányok
helyezettek N4.PNG
N4 es helyezettek, akinek küldeni kell a repiket....
helyezettek H.PNG
H csoportos helyezettek akinek küldeni kell a repiket...
Helyezettek A8.PNG
A8 as helyezettek, akiknek kóldeni kella repiket....

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 kedd máj. 06 18:28

folytatás...
Csatolmányok
helyezettek S1600.PNG
S1600 as helyezettek, akinek küldeni kell a repiket...
helyezettek R3.PNG
R3 as helyezettek, akinek küldeni kell a repiket...
helyezettek R3.PNG (8.39 KiB) Megtekintve 5044 alkalommal

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 kedd máj. 06 18:30

És végül az S2000 es csoport, akinek küldeni kell repit! Ne feledjétek, e hét péntekig az mrrte@freemail.hu email címre, vagya facebook oldalon üzenetben egy rar fájlban várom!
Csatolmányok
helyezettek S2000.PNG
...

Avatar
Eros Akos
RBR Fan
Hozzászólások: 172
Csatlakozott: 2007 vas. nov. 04 20:49
Tartózkodási hely: Miskolc Diósgyőri Vár környéke

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Eros Akos » 2014 szer. máj. 07 16:01

Sziasztok!

Érdeklődni szeretnék,hogy átmentek-e a repik?
Több napja elküldtem,hogy annyival is kevesebb munkátok legyen a futam után.

Köszi előre is a választ.

Üdv,

Erős Ákos

Ranga Peti
RBR Fan
Hozzászólások: 206
Csatlakozott: 2008 csüt. jan. 03 14:14
Tartózkodási hely: Pécs

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Ranga Peti » 2014 szer. máj. 07 17:19

Nekem sorra jönnek vissza levelek az email címről.

Átmentek a replayek?
Ranga Motorsport
Mitsubishi Lancer EVO IX

Avatar
Suzuki Tomi
RBR Fan
Hozzászólások: 142
Csatlakozott: 2007 pén. aug. 31 11:19

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Suzuki Tomi » 2014 szer. máj. 07 17:23

Ranga Peti írta:Nekem sorra jönnek vissza levelek az email címről.

Átmentek a replayek?
Nekem is visszadobta...10megát bír a freemail asszem és több adagban küldtem el mert az összes repi asszem több min 20 mega.

Avatar
Loczi Kristof
RBR Fan
Hozzászólások: 131
Csatlakozott: 2010 csüt. aug. 05 17:14
Tartózkodási hely: B-A-Z megye

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Loczi Kristof » 2014 szer. máj. 07 18:21

Suzuki Tomi írta:
Ranga Peti írta:Nekem sorra jönnek vissza levelek az email címről.

Átmentek a replayek?
Nekem is visszadobta...10megát bír a freemail asszem és több adagban küldtem el mert az összes repi asszem több min 20 mega.
Én rar-ba csomagolva küldtem, úgy csak kb. 8 mega az összes :)

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 szer. máj. 07 18:58

Ranga Peti írta:Nekem sorra jönnek vissza levelek az email címről.

Átmentek a replayek?
Szia! Rendben megérkeztek a replayek! :) Először az 1 től 8 - ig nem találtam, már írni akartam, de aztán nézegettem a többi között és megleltem. :) 2 részletben küldted!
Skin benne van?

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 szer. máj. 07 18:59

Loczi Kristof írta:
Suzuki Tomi írta:
Ranga Peti írta:Nekem sorra jönnek vissza levelek az email címről.

Átmentek a replayek?
Nekem is visszadobta...10megát bír a freemail asszem és több adagban küldtem el mert az összes repi asszem több min 20 mega.
Én rar-ba csomagolva küldtem, úgy csak kb. 8 mega az összes :)
Loczi Kristóf is rendben és Suzuki Tomi is rendben :) Köszönöm szépen!

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 szer. máj. 07 19:58

Repiküldés határidő kitolva jövő hét keddig! Ezentúl ez mindig így lesz, mivel a kiértékelés is hosszadalmas, így hosszabb idő fog rendelkezésetekre állni elküldeni a repiket!

Akiknek a repijeit továbbra is várom:

Lénárt László
Nyilas Mihály
Lénárt Péter
Ifj. TóthJános
Mata Sándor
Szőcs Attila

Takács András
Molnár Zsolti
Rékasi János
Pannuska Dávid
Gregorovics Dávid

Pepich Zoltán
Hummel Péter
István Nagy
Orosz Bence
Stepán Árpád

Ákos Kertész
Elmauer György
Hábián Tamás

Kutasy András
Kurta László

Szegedi János
Hevesi Károly

Sztarenki Gergely
Muráncsik Tamás
Dörgő Barna


Vakán Gábor
Regi Gyuszi
Hidegkuti Balázs
Hardon András


Fontos!!! Vagy a facebook oldalon üzenetben nekem, vagy pedig az mrrte@gmail.hu email címre küldjétek a továbbiakban a repiket és a skineket!

https://www.facebook.com/pages/MRRTE-20 ... 3827531412

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 szer. máj. 07 20:10

zsota írta:Célban! :cool2:

Imádom az aszfaltot na + nagyon jó pályák lettek összeválogatva. :up:
De hát a Salgó Rallye az az életben is az egyik legjobb rallye, én még emlékszem a 90-es években 1 kisterenyei körgyorson több 10 ezer ember volt kint és az egyenesben nyílt szét a tömeg amikor jött az autó mint a régi wb felvételeken. :D
Az az igazság, hogy már 1 jó ideje csak turbós autóval mentem és most ölég nehéz visszaszokni a szívó motorra, 2. nap peklo-n volt is 1 kis nézeteltérésem 1 betonoszloppal, megforgatott és bedobott az árokba, önerőből nem tudtam kijönni, úgyhogy a nézőknek kiabáltam, hogy toljanak ki. :D
Ezt leszámítva élveztem, Kristófnak és Petinek gratula, az s2000-ből pedig Rolandnak elismerésem, + persze minden célbaérőnek! :up:
:) salgó 96 kis retro :)

https://www.youtube.com/watch?v=0QXrb1--pN4

mr.bean
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 591
Csatlakozott: 2007 csüt. dec. 13 20:06
Tartózkodási hely: Szirmabesenyő

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: mr.bean » 2014 szer. máj. 07 20:58

Na ilyenkor mi a lófütyi van? Most nézem, hogy nekem a 14 szakaszból csak 8 szakaszt mentett el. (többnyire azok, ahol rontottam) A tesztek futamai szép sorban megvannak de az éles versenyekről folyamatosan így menti el, hogy egy-kettő hiányzik! Tud valaki erre vmi értelmes magyarázatot? Továbbá kérdem a rendezőséget, hogy ilyenkor én mit tudok csinálni?

mr.bean
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 591
Csatlakozott: 2007 csüt. dec. 13 20:06
Tartózkodási hely: Szirmabesenyő

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: mr.bean » 2014 szer. máj. 07 21:17

Sztem megvan a bibi! Pár szakaszról úgy léptem ki, hogy esc és kilépés, mert siettem és nem akartam megvárni, amíg ő magának szarakodik, hogy kilépjen. Ez gondolom okozhatja, hogy nincsenek meg a szakaszok repijei...kérdésem: Ilyenkor sehonnan nem tudom összekukázni azt a visszajátszás? Ha ügyes voltam így jártam...

Avatar
Szabo Zoltan
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 7846
Csatlakozott: 2007 csüt. nov. 22 09:41
Tartózkodási hely: Szombathely

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Szabo Zoltan » 2014 szer. máj. 07 21:23

Szerintem Lackát kérdezd, de nem hiszem, hogy elő tudod varázsolni.
Szabó Zéé

Avatar
lacka6
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 4278
Csatlakozott: 2006 csüt. ápr. 27 23:54
Tartózkodási hely: Kincsesbánya
Kapcsolat:

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: lacka6 » 2014 csüt. máj. 08 06:11

mr.bean írta:Sztem megvan a bibi! Pár szakaszról úgy léptem ki, hogy esc és kilépés, mert siettem és nem akartam megvárni, amíg ő magának szarakodik, hogy kilépjen. Ez gondolom okozhatja, hogy nincsenek meg a szakaszok repijei...kérdésem: Ilyenkor sehonnan nem tudom összekukázni azt a visszajátszás? Ha ügyes voltam így jártam...
Szeva
A pluginba megvannak szép sorba a lépések.
Ha kilépsz maradnak ki lépések.
Replay mentés, adat beírás, folyamat lezárás.
Csak a rendezőn múlik, hogy elfogadja-e az indoklásod.
-----------------------

9.Kincses kupa

viewtopic.php?f=37&t=1436
-----------------------

mr.bean
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 591
Csatlakozott: 2007 csüt. dec. 13 20:06
Tartózkodási hely: Szirmabesenyő

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: mr.bean » 2014 csüt. máj. 08 06:38

Egyértelmű! Nem is firtatom a dolgot, én voltam a hülye.

Avatar
Szabo Zoltan
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 7846
Csatlakozott: 2007 csüt. nov. 22 09:41
Tartózkodási hely: Szombathely

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Szabo Zoltan » 2014 csüt. máj. 08 08:26

Nézd! Ha nem mindig ugyanazok a szakaszok hiányoznak és a rendező elfogadja a maradékot és rendben találja, akkor nekem nincs ellene kifogásom ;)
Szabó Zéé

Avatar
Szabo Zoltan
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 7846
Csatlakozott: 2007 csüt. nov. 22 09:41
Tartózkodási hely: Szombathely

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Szabo Zoltan » 2014 csüt. máj. 08 08:29

lacka6 írta: A pluginba megvannak szép sorba a lépések.
Ha kilépsz maradnak ki lépések.
Replay mentés, adat beírás, folyamat lezárás.
Csak a rendezőn múlik, hogy elfogadja-e az indoklásod.
Tényleg csak kérdés, hogy akkor ez hogyan fordulhat elő?
Szabó Zéé

mr.bean
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 591
Csatlakozott: 2007 csüt. dec. 13 20:06
Tartózkodási hely: Szirmabesenyő

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: mr.bean » 2014 csüt. máj. 08 10:45

Szabo Zoltan írta:
lacka6 írta: A pluginba megvannak szép sorba a lépések.
Ha kilépsz maradnak ki lépések.
Replay mentés, adat beírás, folyamat lezárás.
Csak a rendezőn múlik, hogy elfogadja-e az indoklásod.
Tényleg csak kérdés, hogy akkor ez hogyan fordulhat elő?
Úgy, ahogy írtam Zoli! Kilépek és nem várom meg, hogy ezt a játék magától megtegye. Egyébként a meglévő repiket szívesen elküldöm :) Nem vagyok egy csalós fajta és a hiányzó szakaszok főleg azok, ahol nem is mentem valami jó időket...ha csalni akartam volna akkor pl. az összes Shomaru vagy miapicsa hiányozna :)

Avatar
Szabo Zoltan
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 7846
Csatlakozott: 2007 csüt. nov. 22 09:41
Tartózkodási hely: Szombathely

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Szabo Zoltan » 2014 csüt. máj. 08 11:57

Pont ezért írtam, hogy részemről rendben a dolog. :)
Szabó Zéé

Avatar
KanyarGo
Vendég
Hozzászólások: 22
Csatlakozott: 2013 szomb. ápr. 13 15:47
Tartózkodási hely: Hollóháza

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: KanyarGo » 2014 csüt. máj. 08 14:31

simivideo írta: Hibázgattam, mert volt forgásom, háznak nekimenetelek, felakadásom, csak szerencsére kisebb hibákkal megúsztam most :)
De úgylátom mákom van mert eldobálták a H nagymenők úgyh maradt a második hely, most ennek örülök mert ez az utolsó bajnokság amin még tudok elérni valamit de következőt már nembízom a szerencsére :box2: a Ládásokkal akarok leginkább meccselni :smoker:
KanyarGo

Rekasi Janos
RBR Fan
Hozzászólások: 177
Csatlakozott: 2010 szomb. júl. 31 09:31
Tartózkodási hely: B. A. Z.

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Rekasi Janos » 2014 csüt. máj. 08 15:46

gyaziri írta:Repiküldés határidő kitolva jövő hét keddig! Ezentúl ez mindig így lesz, mivel a kiértékelés is hosszadalmas, így hosszabb idő fog rendelkezésetekre állni elküldeni a repiket!

Akiknek a repijeit továbbra is várom:

Lénárt László
Nyilas Mihály
Lénárt Péter
Ifj. TóthJános
Mata Sándor
Szőcs Attila

Takács András
Molnár Zsolti
Rékasi János
Pannuska Dávid
Gregorovics Dávid

Pepich Zoltán
Hummel Péter
István Nagy
Orosz Bence
Stepán Árpád

Ákos Kertész
Elmauer György
Hábián Tamás

Kutasy András
Kurta László

Szegedi János
Hevesi Károly

Sztarenki Gergely
Muráncsik Tamás
Dörgő Barna


Vakán Gábor
Regi Gyuszi
Hidegkuti Balázs
Hardon András


Fontos!!! Vagy a facebook oldalon üzenetben nekem, vagy pedig az mrrte@gmail.hu email címre küldjétek a továbbiakban a repiket és a skineket!

https://www.facebook.com/pages/MRRTE-20 ... 3827531412
Én ezen a listán ugyan nem vagyok rajta, de én sem küldtem el, gondoltam magamban van még rá időm. :lollypop:
Most azonban kapcsoltam, hogy nem is fogom tudni, mert mint írtam másik topicba van/volt egy olyan problémám, hogy mindig elveszik a kormánybeállításom kilépés után.. :confused2: Ezért újratelepítettem a játékot teljesen, ami nem hozta rendbe a dolgot..de a replayeket tartalmazó mappát elfelejtettem kimásolni. Az eredményem nem lett valami fényes, csalni nem szokásom, de ha a rendező úr nem fogadja el az érveimet, akkor természetesen nem reklamálok a kiszabott büntetés miatt! :)

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 csüt. máj. 08 17:13

KanyarGo írta:
simivideo írta: Hibázgattam, mert volt forgásom, háznak nekimenetelek, felakadásom, csak szerencsére kisebb hibákkal megúsztam most :)
De úgylátom mákom van mert eldobálták a H nagymenők úgyh maradt a második hely, most ennek örülök mert ez az utolsó bajnokság amin még tudok elérni valamit de következőt már nembízom a szerencsére :box2: a Ládásokkal akarok leginkább meccselni :smoker:
Addigra rem nekem is sikerül fejlődeni :D :D
jó kis csoport lesz :D

Avatar
Laszlo LENART
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 5167
Csatlakozott: 2010 szer. ápr. 21 19:35
Tartózkodási hely: Miskolc, Észak - Kilián

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Laszlo LENART » 2014 szomb. máj. 10 07:19

Super-man ASE
SRC -> https://sites.google.com/site/sprintrallycup/hirek


facebook.com/VinyoDekor

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 szomb. máj. 10 19:19


Avatar
Laszlo LENART
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 5167
Csatlakozott: 2010 szer. ápr. 21 19:35
Tartózkodási hely: Miskolc, Észak - Kilián

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Laszlo LENART » 2014 hétf. máj. 12 08:55

gyaziri írta:
megkaptam! :)
:up: :reszeg:
Super-man ASE
SRC -> https://sites.google.com/site/sprintrallycup/hirek


facebook.com/VinyoDekor

Avatar
Szabo Zoltan
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 7846
Csatlakozott: 2007 csüt. nov. 22 09:41
Tartózkodási hely: Szombathely

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Szabo Zoltan » 2014 szer. máj. 14 06:25

Hali!
Tegnap küldtem a repiket, viszont azonnal kiléptem a levelező rendszerből és csak ma láttam, hogy nem tudtad fogadni.

Közben nézem, hogy gmail.com-os címre küldtem, itt meg .hu-s van.

Küldöm ismét...

Köszi
Szabó Zéé

Avatar
Attila Szocs
RBR Fan aktív tag
Hozzászólások: 5173
Csatlakozott: 2005 pén. dec. 16 21:53
Tartózkodási hely: Bp.
Kapcsolat:

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: Attila Szocs » 2014 kedd máj. 20 15:11

Most nézem, hogy a pontok felkerültek.
Nem látom magam, miről maradtam le?
Vagy véletlen kimaradtam?

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 kedd máj. 20 20:34

Attila Szocs írta:Most nézem, hogy a pontok felkerültek.
Nem látom magam, miről maradtam le?
Vagy véletlen kimaradtam?
Szia! Sajnos nem jöttek meg a replayeid, ez pedig büntetést vont maga után. :( Remélem a következő forduló replayei megérkeznek időben hozzám.

Avatar
gyaziri
RBR Fan
Hozzászólások: 112
Csatlakozott: 2012 vas. márc. 11 09:00
Tartózkodási hely: Lébény

Re: MRRTE rali túra bajnokság

Hozzászólás Szerző: gyaziri » 2014 kedd máj. 20 20:44

Sziasztok!

Megérkezett a 2. forduló, azon belül az I. MRRTE Szendrő rali kiírása.
Csatolmányok
MRRTE szendrő kiírás.jpg
kiírás.PNG

Válasz küldése